Bűnügy

Prostituáltakat futtatott, emberkereskedelemmel vádolják

Többek között emberkereskedelemmel vádolja a Fővárosi Főügyészség azt a szolnoki férfit, aki nőket dolgoztatott prostituáltként Svájcban és Németországban – tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t.

A 36 éves vádlott társkereső oldalakon ismerkedett meg áldozataival és szerelmi viszonyt színlelve vette rá őket a prostitúcióra – tartalmazza a közlemény. A férfi 28 éves élettársát, aki 21 millió forintnyi, prostitúcióból származó pénzt vett fel, pénzmosással vádolják – tették hozzá. Azt írták: a férfi 2015 őszétől 2017-ig, többnyire álnéven, rendszeresen adott fel hirdetéseket internetes társkereső oldalakon, majd az így megismert több nővel is rövid ideig tartó párkapcsolatot alakított ki. Az ismerkedéssel azonban nem a tényleges párkapcsolat kialakítása volt a célja, hanem az, hogy szerelmi viszonyt színlelve, megtévesztéssel rávegye a sértetteket arra, hogy Németországban és Svájcban prostitúciós tevékenységet folytassanak.
    
Az interneten megismert nőket rövid ismeretség után rávette, hogy költözzenek hozzá, az általa bérelt budapesti szállodai szobába. Ezután arra hivatkozott, hogy a vállalkozása tönkrement, pénzre van szüksége az újraindításához, a prostitúcióból származó pénzből pedig megteremthetik közös jövőjük feltételeit – ismertette a főügyészség. A férfi négy áldozata közül három nőt rendszeresen bántalmazott és fenyegetett. Egyiküket meg is erőszakolta, egy másikat pedig arra kényszerített, hogy az általa külföldre küldött többi nőt fogadja és betanítsa. A vádlott a sértetteket rendszeresen, napi szinten ellenőrizte, a prostitúcióból származó bevételük nagyobb részét pedig elvette.
    
A Fővárosi Főügyészség a 36 éves férfi ellen négyrendbeli emberkereskedelem bűntette, szexuális erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés, a nő ellen végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza – olvasható a közleményben.

2021. szeptember 7.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Valutaváltó