Nagyvilág Színes-érdekes

Az állatok ürülékét használja fűtésre egy brit állatkert

Az állatok, köztük védett fajok, például Grévy-zebrák, kardszarvú antilopok és szomáliai vadszamarak ürülékét használja trópusi háza fűtésére egy brit állatkert.

„Világszinten elsőnek számító kezdeményezésünk a Zoo Poo (állatkerti kaki) erejét használja” – közölte a dél-angliai Winchesterben lévő Marwell Állatkert.

Ezzel az intézmény évente 220 tonnányi szén-dioxid kibocsátását spórolhatja meg: célja, hogy 2022-ben karbonsemlegessé váljon. Duncan East, az állatkert fenntarthatóságért felelős munkatársa elmondta, egyre sürgetőbb a feladat, hogy csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok használatát és hogy valamivel helyettesítsék az épületek olajfűtését.
    
Korábban 600 tonnányi állati ürüléket kellett elszállítani komposztba, ami a szállítás miatt újabb szén-dioxid-kibocsátással járt. Ekkor jött a biomassza ötlete. Az antilopok, zebrák és egyéb állatok ürülékét minden nap összegyűjtik, felaprítják, összekeverik, majd kiszárítják és brikettekké préselik. Így teremtenek a jövőben trópusi meleget a trópusi házban, ahol mások mellett különböző madarak és varánuszok is élnek.

2021. november 2.

(MTI/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. november
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Valutaváltó