Nagyvilág Színes-érdekes

Megérkezett Új-Zélandra az a kis goda, amelyet az erős szél visszatérített Alaszkába

Megérkezett Új-Zélandra az a kis goda, amely egyszer már elindult Alaszkából, de 2000 kilométer megtétele után az erős szél miatt visszafordult – írta a The Guardian online kiadása.

A kis godák (Limosa lapponica), vagy maori nyelven kuakák költözésük során akár 11 ezer kilométert repülnek megállás nélkül, ez a madárvilág egyik leghosszabb vándorlása. Azt is mondják róluk, hogy aerodinamikailag olyanok, mint egy „sugárhajtású vadászgép”. Nagyjából 80 ezer kis goda érkezik Új-Zélandra minden évben, a két sziget kikötőibe és más élőhelyeire költöznek. Általában szeptemberben fogadják a madárrajt, idén Nelsonban harangzúgással köszöntötték őket.
    
Idén a 4BYWW számú jelet viselő nőstény bizonyítottan a leghosszabb utat tette meg, amelyet valaha szárazföldi madár vándorlása során rögzítettek: a 12 220 kilométert nyolc nap és 12 óra alatt tette meg, átlagsebessége óránként 59 kilométer volt. Egy kifejlett hím – amely a 4BWRB jelű nyomkövetőt viseli – a Csendes-óceán fölött fordult meg, és 57 óra szakadatlan repülés után újra Alaszkában találta magát.
    
A madár szeptember 11-én indult a Yukon-Kuskokwim folyótorkolattól, a 2000. kilométer táján változtatott irányt, innen 33 óra után ért földet újra Alaszkában – jelentette az új-zélandi környezetvédelmi minisztérium. Mielőtt újra útra kelt volna, 11 napot töltött Alaszkában. Új-Kaledónia szigetén leszállt, öt hétig pihent, majd elindult Új-Zéland irányába. Végül kedden, alig éjfél után ért földet az Északi-sziget Firth of Thames öblében.

2021. november 9.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. november
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Valutaváltó