Nagyvilág

Nem szerepelhetnek többé vadállatok a franciaországi cirkuszokban

A francia törvényhozók csütörtökön megszavazták, hogy az élő cirkuszi műsorokban nem léphetnek többé porondra vadállatok, köztük tigrisek, oroszlánok vagy medvék.

A széleskörű állatjogi törvény értelmében két éven belül tilos lesz a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetése, hét éven belül pedig a tartásuk is. Ha Emmanuel Macron elnök aláírja a most megszavazott törvényt, az a következő öt évben az élő delfinbemutatóknak is véget vet, és egyúttal felszámolja a nerctenyésztést is. Macron pártja „az állatjogi harc történelmi lépésének nevezte a jogszabályt”, a cirkusztulajdonosok ellenben tiltakoztak ellene, és jelezték, hogy fellebbezni fognak, egyes környezetvédők szerint viszont még ez a szabályozás sem megy elég messzire. Brigitte Bardot színésznő, állatjogi aktivista alapítványa szerint a törvénnyel „jelentős előrelépés történt az állatvédelemben Franciaországban”.
    
A cirkuszokat célzó intézkedések mellett az új törvény öt év börtönre és 75 ezer eurós (27 millió forintos) pénzbüntetésre emeli az állatokkal való rossz bánásmódért kiszabható maximális büntetést, és szigorítja a háziállatok eladását is. A törvény megtiltja a vadállatok tévéműsorokban, éjszakai szórakozóhelyeken és magánrendezvényeken való szerepeltetését is.
    
A közvélemény-kutatások szerint a franciák túlnyomó többsége támogatja a törvényt, országszerte több tucatnyi városban már megtiltották vadállatokkal dolgozó vándorcirkuszok fellépését. Európában már több mint 20 országban tiltották meg vagy korlátozták szigorúan az állatok szerepeltetését a szórakoztatóiparban.

2021. november 19.

(MTI/AFP)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. november
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Valutaváltó