Sport

Olaszország bejelentkezett a 2028-as vagy a 2032-es labdarúgó Eb megrendezésére

Olaszország 2028-ban vagy 2032-ben labdarúgó Európa-bajnokság házigazdája lenne.

Az olasz szövetség (FIGC) elnöke, Gabriele Gravina kifejtette: a hat év múlva esedékes tornát illetően döntő fontosságú lesz, amikor márciusban tájékoztatják elképzeléseikről az európai szervezet (UEFA) végrehajtó bizottságát, a terveik pedig a rákövetkező viadalra is érvényben maradnak. Olaszország eredetileg a 2028-as Eb vagy a 2030-as világbajnokság megrendezését tervezte, de Gravina hozzátette, hogy egy kisebb projekt vonzóbb számukra, egyben lehetőséget teremt néhány stadion aktuálissá váló felújítására.

„Nagyra értékelnénk, ha a két lehetőség közül az egyiket megkapnánk. Komolyan vesszük, mert nagyon vágyunk az infrastruktúránk korszerűsítésére, például Firenzében, Cagliariban, Bolognában és Bariban” – hangsúlyozta a sportvezető.

Olaszország egyedüli rendezőként legutóbb az 1990-es vb-nek adott otthont, stadionjaik közül párat azóta sem újítottak fel. A 2028-as Eb-re eddig Nagy-Britannia és Írország közösen, továbbá Törökország, valamint Románia, Görögország, Bulgária és Szerbia együttesen jelezte hivatalosan is rendezési szándékát, több országban pedig még egyeztetnek róla.

2022. január 27.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2022. január
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Valutaváltó