Bűnügy

Fogházba kell vonulnia annak a gazdának, akinek a kosa megölt két embert

Az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a Veszprémi Törvényszék mellőzte a korábban kiszabott 1 év 6 hónapos szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését, így fogházba kell vonulnia annak a gazdának, akinek a kosa 2020-ban Szentgál környékén megölt két embert.

A törvényszék közleménye szerint a Veszprémi Járásbíróság tavaly októberben előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akinek az elkóborolt kosa 2020 nyarán több embert megtámadott, kettőt pedig halálosan megsebesített. A bíróság a vádlottat első fokon másfél év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt és két évre eltiltotta a szarvasmarha-, ló-, sertés-, és juhtartó és -tenyésztő foglalkozástól is.
    
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. A törvényszék szerint a korábbi döntésnél nem vették kellő súllyal figyelembe, hogy a két elhunyton kívül másokat is megtámadott az állat, valamint azt sem, hogy a vádlott magatartása egynél több ember halálát okozta, ezért helyt adott a fellebbezésnek – közölték. Az ítélet jogerős.

2022. március 11.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2022. március
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Valutaváltó