Kultúra

Szerb irodalmi díjat kapott Krasznahorkai László

Milovan Vidakovic-díjjal tüntették ki Krasznahorkai László írót Újvidéken, a Prozefest nemzetközi prózafesztivál megnyitóján – közölte a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.

A méltatás szerint a 68 éves Kossuth- és József Attila-díjas magyar író posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművével érdemelte ki a Milovan Vidakovic-díjat.
    

Az elismerés átvételekor Krasznahorkai László kiemelte, hogy nagyon meglepte az elismerés, ugyanakkor nagyon örül neki. Mint mondta, amikor megtudta, hogy neki ítélték a díjat, utána kellett járnia, kiről is nevezték el ezt az elismerést. A kutatás során megtudta, hogy Milovan Vidakovic vitában állt Vuk Stefanovic Karadzic nyelvújítóval a nyelv változásának pozitív és negatív hatásairól. “Én biztos, hogy nem döntenék egyik irányban sem, számomra ez a két irány, amelyet ők képviseltek, valahogy egyet jelent, és ennek a két iránynak a megtestesülését látom abban a listában, amelyen azok neve szerepel, akik ezt a díjat eddig elnyerték” – magyarázta. A díjat korábban többek között Konrád György, Peter Handke, Orhan Pamuk és Mario Vargas Llosa vehette át. 
    

Az elismerés névadója, Milovan Vidakovic (1780-1840) szerb író, a regény műfaj szerb változatának megteremtője, a felvilágosodás eszméinek és a szentimentalista stílusnak a képviselője.

2022. szeptember 21.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2022. szeptember
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Valutaváltó