Több mint 100 órányi ökológiai témájú filmet láthat a közönség a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, amelyet május 19. és 21. között rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kilencedik alkalommal szervezi meg a természetvédelmi témájú filmek legnagyobb seregszemléjét, amelyhez számos kísérőprogram is kapcsolódik majd – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az előzetesen nevezett 1240 filmből a zsűri válogatása alapján 50 produkció kerülhetett a helyszíni versenybe és a fesztivál közönsége elé.
Látható lesz többek közt a biodiverzitásról szóló Kaktusz Hotel vagy a vizek változatosságáról szóló Vad Argentína című film, a természetfilmek készítésébe ad bepillantást A fehér álom című alkotás. Az idegenforgalom meglepő összefüggéseit a Turizmus másik oldala című film vizsgálja. A volt egyszer egy vadvízország című munka pedig a Körösvidék egykori hatalmas árterének világát eleveníti fel.
A jövő formálóiként a gyerekek az idei fesztivál célközönsége, ezért a rendezvény szervezői a pénteken kihelyezett, rendhagyó természetvédelmi nap keretében fogadják a Gödöllő környéki általános és középiskolásokat is. A diákokat a vetítéseken túl a Duna múzeum vizesprogramjaival, interaktív foglalkozásokon végzett szórakoztató kisérleteken vesznek részt. A filmkészítés szakmai titkainak elsajátításával és természetfotós túrákkal is várják a szervezők őket. Azok az iskolák, amelyek nem tudnak a helyszínen jelen lenni, a YouTube-on követhetik majd az eseményeket.
2023. 05. 15.
(MTI)