Sport

Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron

Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.

MTI/Vasvári Tamás

A 4115 méter hosszú, 16 kanyart tartalmazó aszfaltcsík a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel az M7-es autópályától néhány kilométerre, Budapesttől mindössze 85 kilométer távolságra helyezkedik el.
A Balaton Park Circuit nyitó sajtótájékoztatóján Gianpaolo Matteucci, a versenypálya igazgatótanácsának tagja elmondta, a létesítményt megálmodó és finanszírozó, magánbefektetőkből álló csoport minden tagja az első pillanattól fogva hitt abban, hogy ez a pálya megvalósítható.
“Ez a létesítmény a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Motorsport Szövetség által előírt legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelően lett megépítve, ennek köszönhető az is, hogy gyakorlatilag bármilyen versenynek otthont tud adni. Folyamatban van egy négycsillagos, 145 szobás szálloda építése is, ez hamarosan elkészül, az ottani helyiségekből pedig a pályára nyílik közvetlen kilátás” – mondta Matteucci. Hozzátette, a versenypálya a reményeik szerint a térség turizmusának új lökést ad, valamint jelentős szerepet játszik a munkahelyteremtésben is.

MTI/Vasvári Tamás

A pályát tervező Gulácsi Ferenc koronavírus-fertőzés miatt nem lehetett jelen az eseményen, üzenetében úgy fogalmazott, valódi csapatmunka volt az aszfaltcsík kialakítása, a folyamat során pedig igyekeztek a versenyzők fejével gondolkodni.
“Elsősorban három szempontot vettünk figyelembe a tervezéskor, ezek pedig a biztonság, a fenntarthatóság, valamint a versenyzők irányába támasztott kihívás voltak” – fogalmazott a tervező.

A sajtótájékoztatón részt vett Giancarlo Fisichella háromszoros Forma-1-es futamgyőztes autóversenyző, aki elsőként ment végig az aszfaltcsíkon egy utcai Ferrarival. Az ötvenéves pilóta elmondta, megtiszteltetés volt a számára, hogy ő próbálhatta ki elsőként a Balaton Park versenypályát, majd ismertette a legfőbb vezetéstechnikai sajátosságokat, illetve a pálya fontosabb tudnivalóit versenyzői szempontból.
“A célegyenes végén jó lehetőség kínálkozik az előzésre, a hátsó egyenesben pedig érzésem szerint versenyautóval 250-260 kilométer/órás, Forma-1-es autóval pedig akár 300 kilométer/órás sebességet is el lehet érni” – mondta az olasz pilóta.

MTI/Vasvári Tamás

Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit motorsport részlegének operációs vezetője ismertette, hogy 40 ezer négyzetméternyi paddock-terület áll a rendelkezésükre, a boxutcában 48 garázs található, és a legújabb, MyLapsX2 elnevezésű versenyirányítási rendszert használják.

2023. 05. 18.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2023. május
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Valutaváltó