Szabadidő

Musicalbemutató és családi programok a fővárosi állatkertben

Sokszínű programkínálattal várja a nagyközönséget februárban az Állatkert: a hétvégén családi programok lesznek, február második hétvégéjén a Vadak ura családi musicalt mutatják be a Biodómban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert csütörtöki közleménye szerint a február 24-ig látogatható Sárkány Éve Lampion Fesztivál keretében szombaton és vasárnap 17-től 21 óráig családi hétvégével várják az érdeklődőket: gólyalábasokkal, arcfestéssel, valamint a sárkányos tematikához kapcsolódó kreatív kézműveskedéssel.
   

Február 10-én és 11-én a Vadak ura – The Covenant című családi musicalt mutatják be a Biodóm aulájában, látogatóközpontjában. Mindkét nap két-két előadásra kerül sor. A főbb szerepekben többek között Pesák Ádám, Békefi Viktória, Fésűs Nelly, valamint Makrai Pál lesz látható.
    

Mint írták, a látogatók új állatokkal is megismerkedhetnek, például a matakóval, a nemrég született háromöves tatuval, aki az Állatkert közösségi média felületein meghirdetett névadó ötletbörze nyomán a Don Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo nevet kapta – olvasható a közleményben.
    

Néhány napja látható már az Állatkert nemrégiben érkezett új szibériai tigrise, Agnes is, aki egy csehországi társintézményből került Budapestre. A fiatal, két és féléves nőstény mellé az Állatkert tervei szerint hamarosan egy hím is érkezik majd. 
    

Bővebb információk a programokról a www.zoobudapest.com weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

2024. február 2.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2024. február
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829  

Valutaváltó