Hétfőn kínai–amerikai ifjúsági csereprogramot rendeztek Pekingben, amelyen Shen Haixiong, a CMG elnöke, valamint Dick Muri, a Washington állami Steilacoom polgármestere is részt vettek.
A „Távolból érkező barátok” című eseményt a CMG és az Amerikai–Kínai Ifjúsági és Diákcsere Egyesület közösen szervezte. A program egy olyan ifjúsági csereprogram része, amelynek célja, hogy 5 éven belül 50 000 amerikai tinédzsert küldjön Kínába tapasztalatcsere céljából. A programot Hszi Csin-ping kínai államelnök javasolta 2023. november 15-én, amikor az Egyesült Államokban tett látogatást.
Shen Haixiong elmondta, hogy idén van a Kína és Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 45. évfordulója. Shen kifejtette, hisz benne, hogy ezen a csereúton a diákok saját bőrükön tapasztalhatják meg Kínát, és egyúttal megízlelhetik a kínai konyha varázsát is. Shen továbbá azon vágyának adott hangot, hogy szeretné, ha közvetlenebb és mélyebb tapasztalatokat szereznének a diákok.
„A program valamennyi résztvevője a Kína és Egyesült Államok közti kapcsolatokat szilárdítja meg” – tette hozzá Shen Haixiong.

Dick Muri szerint nagy megtiszteltetés, hogy a csereprogram első résztvevői közt érkezhetett Kínába a diákokkal és tanárokkal együtt. Reméli, hogy a most érkezett 24 diák alaposabban megismerheti Kínát, és a jövőben a Kína és USA közti barátság ifjúsági nagyköveteivé válnak.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2024. március 19.
(x)






