A szabadkártyával induló Venus Williams az első fordulóban búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságtól, sorozatban tizenhatodik mérkőzését is elveszítette.

A négyszeres olimpiai bajnok, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai teniszező az ugyancsak szabadkártyával induló honfitársától, Sofia Kenintől két szettben kapott ki 1 óra 49 perc alatt. Williams legutóbb tavaly júliusban, a washingtoni tornán nyert mérkőzést, mindez azonban továbbra sem szegi a kedvét.
„Csak arra koncentrálok, hogy hogyan készülök fel a következő mérkőzésemre” – nyilatkozta a 46 éves teniszező a sajtótájékoztatón.
A két játékos közvetlenül a 4 óra 40 percig tartó Djokovic-Navone összecsapás után lépett pályára, vagyis helyi idő szerint már elmúlt éjfél, amikor elkeződhetett a mérkőzésük.
„Nem ideális ilyen későn teniszezni, egyikünknek sem volt egyszerű. Nem könnyű éjjel egykor vagy kettőkor a legjobbat kihozni magadból, de megpróbáltam.” – fogalmazott Venus Williams, aki 2000-ben és 2001-ben is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, most sorozatban ötödször kapott ki a torna első fordulójában.
Eredmény:
női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
———————————————–
Kenin (amerikai)-V. Williams (amerikai) 6:2, 7:6 (8-6)
férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
2026. augusztus 31.
(MTI/AP/EFE)






