Szerdán lezárult a NATO vilniusi csúcstalálkozója. A csúcstalálkozón kiadott közlemény többször hivatkozott Kínára, és megismételte azt az állítását, hogy Kína „rendszerszintű kihívást” jelent az euroatlanti biztonság számára.
A NATO menetrendje szerint a csúcstalálkozó elsősorban az ukrajnai helyzetről szólt, de akkor miért irányult Kína ellen? Ez nem meglepő. A NATO a világ legnagyobb katonai szövetsége, és létezésének hajtóereje az, hogy legyenek ellenfelei. Hogyan határozták meg ezt az ellenfelet? A NATO a hidegháború után sokszor módosított „stratégiai koncepció” alapján következetesen követi az Egyesült Államok stratégiai kiigazítását, tükrözve az USA stratégiai igényeit.
Miután a Biden-adminisztráció hivatalba lépett, Kínát a „legfontosabb stratégiai versenytársként” pozícionálta, és egyértelműen azt javasolta, hogy az „indiai–csendes-óceáni stratégia” megköveteli a NATO részvételét. Washington „karmesteri pálcája” alatt a NATO egyre keményebbé vált Kínával szemben, Kínát „rendszerszintű kihívásnak” bélyegezte, és ezt ürügyként próbálja felhasználni, hogy beleavatkozzon az ázsiai–csendes-óceáni ügyekbe.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyszer nyíltan kijelentette, hogy a jövőben a „kínai fenyegetésre” adott választ a NATO létezése fontos alapjának kell tekinteni.
2023. 07. 17.
(China Media Group)
(x)
