Li Qiang kínai miniszterelnök november 21-én Johannesburgban kijelentette, hogy Kína kész együttműködni Dél-Afrikával a kölcsönös politikai bizalom elmélyítésére, és egymás támogatására az alapvető érdekeiket érintő kérdésekben.
Li e megjegyzéseket a dél-afrikai elnökkel, Cyril Ramaphosával tartott találkozója során tette, a november 22-23-ára tervezett G20-as csúcstalálkozó előtt.

Li hangoztatta, hogy Kína kész arra, hogy továbbra is együttműködjön Dél-Afrikával a hagyományos barátság előmozdításában, a különböző területeken történő kooperáció bővítésében, hogy még jobban elősegítsék a két ország közös fejlődését, valamint Kína és Afrika együttműködését.
Ramaphosa kifejezte háláját a Dél-Afrika gazdasági és társadalmi fejlődése terén kapott kínai támogatásért, és elmondta, hogy országa készen áll a Kínával való együttműködés elmélyítésére olyan területeken, mint a kereskedelem, a befektetés, a bányászat, az ipar, a tudomány és technológia, az energia és infrastruktúra, a közegészségügy, valamint a szegénység enyhítése.
(Zhou Huiwen – China Media Group)
2025. november 22.
(x)






