Nagyvilág

Naponta egy kocsmát veszíthet az idén az Egyesült Királyság

Naponta átlagosan egy kocsma szűnhet meg az Egyesült Királyságban idén, miután az év első kilenc hónapjában csaknem háromszáz ilyen jellegű vendéglátóhely zárt be véglegesen – közölte a BBPA brit sör- és kocsmaszövetség.

A BBPA (British Beer and Pub Association) adatai szerint január és szeptember vége között 295 kocsma szűnt meg. A legtöbb bezárás Angliában történt, ahol 226 vendéglátóhely zárt be, míg Skóciában 64, Walesben pedig öt kocsma fejezte be működését.

A szakmai képviseleti szervezet becslése szerint az év végéig összesen mintegy 360 kocsma tűnhet el a piacról. A szervezet szerint ez hozzávetőleg ötezer munkahely megszűnésével járhat, és az érintettek több mint fele 25 év alatti fiatal.

A kocsmaüzemeltetők a bezárási hullámot a magas adóterhekkel és a szektort terhelő szabályozási költségekkel magyarázzák. Bár az ágazat az aktuális adóévben 15 százalékos, a következő évtől pedig 20 százalékos üzletiadó-kedvezményben részesül, a szakmai érdekképviselet szerint további intézkedésekre van szükség.

Emma McClarkin, a BBPA vezérigazgatója hangsúlyozta: egy helyi kocsma bezárása nemcsak a dolgozókat és a közösségeket érinti hátrányosan, hanem az állami bevételeket is csökkenti. A szervezet számításai szerint minden bezáró kocsma átlagosan 200 ezer fonttal mérsékli a költségvetés adóbevételeit.

A szakmai szövetség a sör jövedéki adójának befagyasztását, a csapolt sörökre érvényes kedvezmények bővítését és a fiatal munkavállalók foglalkoztatásának költségeit érintő szabályok felülvizsgálatát sürgeti. McClarkin szerint ezek az intézkedések hozzájárulhatnának a munkahelyek megőrzéséhez, a gazdaság támogatásához és a kocsmák közösségi szerepének fenntartásához.

2026. október 12.

(MTI/AP Media/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Valutaváltó