Több mint 15 ezer alkalommal követtek el visszaélést Magyarországon kibocsátott bankkártyával 2021 harmadik negyedévében, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent...
Kategória - Bűnügy
Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki kettő, tizenkét éves lánytól kért magának pornográf felvételeket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei...
Belehalt sérüléseibe egy idős nő, akit fia szúrt meg késsel Hatvanban csütörtökön – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel...
Egy férfi egymillió forintot fizetett azért, hogy két bűntársa megverje és kirabolja volt barátnőjét. Mindhármuk ellen vádat emeltek – tájékoztatta a...
A múlt évben 1028 körözött embert fogott el, illetve eltűnés miatt keresettet talált meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a bűnügyi...
Szexuális erőszak miatt vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy most 20 éves férfival szemben, aki tavaly márciusban rátámadt egy egyedül...
Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt – tájékoztatta a...
Dánia túlzsúfolt büntetésvégrehajtási intézetei miatt Koszovóban akar börtöncellákat bérelni a külföldi elítéltek részére A tájékoztatás szerint Koppenhága és...
Fegyházbüntetésre ítélt a bíróság két koszovói és egy német állampolgárságú férfit, akik egymillió eurót akartak elrabolni egy albán pékségből – közölte...
A versenyhatóság eljárást indított a Telemarketing International Kft.-vel és osztrák anyacégével, a Mediashop GmbH-val szemben, mert a cégek valószínűsíthetően...



