Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó...
Tag - gazdaság
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai...
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek...
A japán Nintendo vállalat kedden a korábbi 15 millióról 15,5 millióra javította az általa gyártott Switch játékkonzol eladásával kapcsolatos előrejelzését a...
Sheng Qiuping kínai kereskedelmi miniszterhelyettes az Államtanács Tájékoztatási Hivatalának február 6-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2023-ban a...
Az Erste Bank honlapján, közösségi oldalain, webes felületén, valamint ügyfeleinek küldött külön körlevélben hívja fel a figyelmet a banki adatok védelmére, és...
Egymilliárd forintos beruházással – amelyből 245,4 millió forint az állami támogatás – automata csomag-összeválogató készárú raktárral bővítette...
A munkavállalók értékelése alapján Magyarország legkedveltebb munkaadói a Yettel Magyarország, a Pepco Magyarország és a Harman Magyarország – közölte a...
Januártól április végéig 63 töltőállomás kerül az ORLEN Magyarország tulajdonába, ezekkel együtt összesen 141 helyszínen lesznek elérhetők a vállalat kútjai a...
A „3820” stratégiát Hszi Csin-ping kínai államelnök 1992-ben terjesztette elő, amikor a dél-kínai Fuzhou város párttitkára volt. A stratégia szerint 3 évre, 8...



