„Hat egymást követő évben itt voltam, régi barát vagyok.” – mondta Yang Zhenyu, a Dole élelmiszeripari cég kínai felelőse a CMG-tudósítójának október 3-án a VI...
Tag - gazdaság
A Wizz Air második alkalommal nyerte el Az év globális fenntartható légitársasága címet a CAPA (Centre for Aviation) díjátadóján és ázsiai légiközlekedési...
Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos...
Október 27-én a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága tanácskozást tartott, amelyen a kínai állami vezetők javalastokat tettek az...
A Puma német sportszergyártó az elemzők által vártnál nagyobb bevételt ért el a harmadik negyedévben – derült ki a vállalat keddi jelentéséből. A...
A China Media Group (CMG) „vezetők beszélgetnek” című műsora legújabb epizódjában interjút készítettek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki Pekingben részt...
A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó negyedéves bevétele jelentősen nőtt, a nyeresége erőteljesen csökkent amiatt, hogy az árcsökkentések hatására nőtt ugyan...
Október 18-án Hszi Csin-ping kínai államelnök részt vett az Övezet és Út 3. nemzetközi együttműködési fórumának pekingi megnyitóján, ahol vitaindító beszédet...
A civilizációk kommunikációjával kitöltjük a civilizációk közötti „réseket”. A civilizációk kölcsönös tanulásával enyhítjük a civilizációk közti konfliktusokat...
Zöld fejlesztési gondolatokat valósítanak meg az Övezet és Út közös építése során. Digitális életet hoznak az Övezet és Út közös építésével...



