Kultúra Nagyvilág Színes-érdekes

Félmillió dollárért kelhet el egy ritka 15. századi kínai csésze

Félmillió dollárért (148 millió forintért) kelhet el a Sotheby’s New York-i márciusi árverésén egy kivételesen ritka, 15. századi virágos kis kínai csésze – adta hírül meg a CNN amerikai hírtelevízió honlapja.

A Ming-dinasztia korából származó, kék-fehér színezésű, 15 centiméter átmérőjű  ivócsészét, amelyet lótusz, krizantém, bazsarózsa és gránátalmavirág motívumokkal díszítettek, az uralkodó udvara számára rendelték meg. A csészét tavaly fedezték fel New Havenben, Connecticut államban. Az árverési ház nem fedte fel az eladó kilétét, de a Sotheby’s kínai művészeti szakértője annyit elárult, hogy az illető 35 dollárért (10 ezer forintért) vásárolta meg. A szakértők szerint a műtárgy az 1403 és 1424 között uralkodó Jung-lö császár udvarából származik. A „lótusz csészeként” emlegetik, mert lótuszbimbóra hasonlít, értékét 300-500 ezer dollárra teszik.
    
Jung-lö császár uralkodása alatt nagy átalakuláson ment át a porcelánművesség, az udvar nagy megrendelései miatt. A Sotheby’s szerint mindössze hat hasonló porcelán maradt fenn ebből a korszakból, ezek a műtárgyak egyebek mellett a tajpeji Nemzeti Palotamúzeumban, valamint a londoni British Múzeumban és a Viktória és Albert Múzeumban láthatók. A csészét március 17-én, a Sotheby’s Ázsia hetén bocsátják árverésre.

2021. február 26.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. február
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Valutaváltó