Zaklatás bűntette, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak vétsége és magánlaksértés vétsége miatt vádat emeltek egy volt rendőr ellen a a Mátészalkai Járásbíróságon – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az italozó életmódot folytató 48 éves férfi rendszeresen szidalmazta, megalázó megjegyzésekkel illette, bántalmazta a feleségét. 2020. március 30-án a vádlott erőszakosan ki akarta venni – az általa korábban már megrongált – telefont felesége kezéből, majd az udvaron üldözte, és megpróbálta megszerezni tőle a közös bankszámlához tartozó bankkártyát is, a nő laptopját pedig eldobta – írták.
A sértett a fiához költözött, de a férje ezután is fenyegette, közölte, hogy rájuk gyújtja a házat és a feleségét a hajánál fogva húzza haza. 2020 júliusában a vádlott – bár felszólították, hogy az ingatlantól tartsa távol magát – a fia családi házának lakattal lezárt lemezkapuját gépkocsijával betörte, behajtott az udvarra, majd a felesége ajtaján dörömbölt. A cselekmény után a vádlott ismét felhívta a sértettet telefonon és azzal fenyegette meg, hogy másnap baltával és teherautóval fog visszamenni. A rendőr emiatt előbb őrizetbe, majd letartóztatásba került, később bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, jelenleg szabadlábon védekezik. A vádlott hivatásos szolgálati jogviszonyát a rendőrség méltatlanság miatt időközben megszüntette – közölte a főügyészség.
2021. március 5.
(MTI)