Mély szakadék fölött, egy hídról lelógó platós kocsiból mentettek ki két embert Idaho déli részén – közölte a helyi hatóság. A pickup egy lakókocsit...
Archive - 2021.03.17.
A tavaly az év legjobb futballistájának választott Robert Lewandowski egyelőre nem gondol a pályafutása befejezésére. A Sport Bildnek nyilatkozva a Bayern...
A harmadik egymást követő évben, 2020-ban is az indiai főváros, Újdelhi volt a világ legszennyezettebb fővárosa – derül ki az IQAir nevű svájci...
A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette leginkább a koronavírus-válság tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor a fiatalok csaknem tizede...
Több mint ötszázmillió forintos pályázatot hirdetett meg idén a médiatanács helyi és körzeti televízióknak hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok...
Két gyártó klímaberendezését teszteli a BKV a 3-as metró kocsijain – írta a szerdai Magyar Nemzet. A lap kiemelte: a közlekedési vállalat szerint a...
A Miskolci Járási Ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek...
A meghirdetett pályakezdő állások száma tavaly egész évben csökkent, a javulás jelei november-december környékén kezdtek látszani, ez a tendencia 2021 első...
Minősítsék terrorcselekménnyel fenyegetésnek egy tavaly tavasszal Molotov-koktélos támadással fenyegetőző férfi tettét, és fegyházbüntetést szabjanak ki rá...
Szerdán elindul a Lánchíd évek óta húzódó felújítása, ezért délutántól nem lehet átsétálni a hídon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI...