Kultúra Nagyvilág

A BTS két albuma uralta tavaly a globális zenei eladási toplistát

A BTS dél-koreai fiúbanda két albuma szerezte meg az első két helyet a nemzetközi hanglemezipari szövetség (IFPI) 2020-as globális lemezeladási listáján.

A héttagú sztárzenekar Map of the Soul:7 című korongja az első, a BE (Deluxe Edition) című lemeze a második helyen végzett a ranglistán. A dobogó harmadik helyét Jonedzu Kensi japán énekes-dalszerző Stray Sheep című albuma szerezte meg, negyedikként az amerikai Taylor Swift Folklore című lemeze végzett.

„A koreai csapat teljesítménye példa nélküli, és jól mutatja, hogy a zenéjük milyen elképesztő vonzerővel bír világszerte” – mondta Frances Moore, a zeneipari szervezet elnöke.

A globális lista, amelyet a fizikai eladások és digitális letöltések alapján állítanak össze, egy héttel azután jelent meg, hogy az IFPI a BTS-nek ítélte oda a 2020-as év legnépszerűbb előadójának járó Global Recording Artist of the Year díját. A hatalmas rajongótáborral rendelkező BTS-t decemberben a Time magazin az év előadójának választotta. A bandát novemberben Grammy-díjra is jelölték a Dynamite című slágerért, amellyel az első koreai popegyüttesként sikerült az amerikai Billboard Hot 100 slágerlista első helyére kerülnie.

2021. március 15.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. március
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Valutaváltó