Koronavírus Nagyvilág

Koronavírus – Több mint száz országba érkeztek már vakcinák a COVAX-program keretében

Csaknem 38,4 millió dózis, koronavírus elleni vakcinát szállítottak a világ 102 országába a kis és közepes jövedelmű országok védőoltással történő megsegítésére létrehozott COVAX-program keretében – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a GAVI Vakcinaszövetség csütörtökön.

A hat hete megindult vakcinakiszállítás azonban némi késedelmet is szenvedett márciusban és áprilisban, részben mert az AstraZeneca-oltás jelentős hányadát gyártó Indiai Szérum Intézet (SII) exportkorlátozások miatt nem tudta teljesíteni a megrendeléseket. A tájékoztatás szerint a világon századik országként a karib-tengeri St. Lucia jutott oltóanyaghoz a COVAX-programon keresztül. A járvány által erősen sújtott Irán szintén nemrég kapott vakcinákat a program keretében. A 102 országból 61 állam lényegében donorok által finanszírozott mechanizmus keretében kap oltóanyagot.
    
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hétfőn csúfosnak nevezte, hogy egyes országok még mindig nem jutottak elegendő oltóanyaghoz, hogy megkezdhessék az egészségügyi dolgozók és a kockázati csoportokba tartozók immunizálását. A GAVI márciusban jelentette be, hogy 237 millió adag AstraZeneca-védőoltást tervez leszállítani 142 országba május végéig. Az elképzelések szerint a COVAX keretében legalább kétmilliárd adag vakcinát osztanának szét 2021 végéig. A programon keresztül jelenleg az AstraZeneca- és a Pfizer/BioNTech-oltások elérhetőek, de ezt idővel további vakcinákkal szeretnék bővíteni.

2021. április 8.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. április
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Valutaváltó