Bűnügy

Illegális cigarettagyárat számoltak fel Budapesten

Több mint 25 millió forint forint kárt okozó illegális budapesti cigarettagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV nyomozóit a rendőrség értesítette arról, hogy egy budapesti ingatlanban illegális cigarettagyárra bukkantak – írták az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. A tájékoztatás szerint a járőrök és nyomozók a helyszínen a gyártáshoz, csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak: több mint 100 ezer cigarettahüvelyt, több száz kiló vágott dohányt, csomagolófóliát, fóliázógépet, kompresszorokat és töltőgépeket, valamint több mint 270 ezer szál, adójegy nélküli cigarettát is.
    
A NAV munkatársai ezután átkutatták a cigarettagyárban lebukott férfi autóját, valamint egy hozzá köthető másik ingatlant is, ahonnan további több ezer szál cigaretta, illetve a gyártási kellékek beszerzéséről szóló számlák kerültek elő. Az akció során csaknem 36 millió forint értékű dohányterméket foglaltak le, a költségvetésnek okozott kár meghaladja a 25 millió forintot. A NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt közölte, hogy az ügyben négy helyszínen – Pest megyében, valamint Budapest XIV. és XVIII. kerületében – végeztek kutatást.

2021. április 12.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. április
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Valutaváltó