Koronavírus

Koronavírus – A túlsúlyos, elhízott betegeknél nagy a kockázata a súlyosabb lefolyásnak

A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának – állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány.

A Diabetes Care folyóiratban publikált kutatást a Murdoch Gyermekegészségügyi Kutatóintézet (MCRI) és a Queenslandi Egyetem vezette. A tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy a túlsúlyos vagy elhízott Covid-19-páciensek esetében annak is nagyobb a valószínűsége, hogy oxigénpótlásra vagy lélegeztetésre szorulnak, szemben az egészséges súlyú betegekkel. A tanulmány 7244 felnőtt, Covid-19 miatt kórházba került páciens esetét vizsgálta. A betegeket 11 ország 18 kórházában kezelték, 34,8 százalékuk volt túlsúlyos és 30,8 százalékuk elhízott.
       
Az elemzésből kiderült, hogy az elhízott Covid-19-páciensek gyakrabban szorultak oxigénpótlásra és 73 százalékkal nagyobb valószínűséggel vált szükségessé számukra a gépi lélegeztetés. Hasonló, de enyhébb kimenetelű következményekkel találkoztak a kutatók a túlsúlyos betegeknél is. Kristy Short, a Queenslandi Egyetem tudósa, a kutatás egyik vezetője emlékeztetett arra, hogy az elhízást számos betegséggel hozzák összefüggésbe, köztük a szív- és érrendszeri, anyagcsere-, légúti problémákkal, valamint a súlyos kimenetelű influenza, a dengue-láz vagy a SARS-CoV-1 eseteivel.
    
Danielle Longmore, az MCRI szakértője hozzáfűzte: eredményeik arra figyelmeztetnek, hogy sürgősen be kell vetni olyan új stratégiákat, amelyekkel kezelni lehet az elhízás összetett társadalmi-gazdasági mozgatórugóit, valamint olyan közpolitikai intézkedéseket, mint például a gyorsételek reklámozásának korlátozása.

2021. április 16.

(MTI/Hszinhua)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. április
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Valutaváltó