Gazdaság

A szakmai érdekképviselet 20 százalékos tojásdrágulást valószínűsít

A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt – közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel szerdán.

A szervezet szerint a tojás mostani ára körülbelül az önköltséget fedezi. A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. Hangsúlyozták egyúttal, hogy a tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg. Véleményük szerint az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta – közölték.
    
A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe – tették hozzá.

2021. április 28.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. április
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Valutaváltó