Kultúra Nagyvilág

Elhunyt Robert Hogan, a Drót és a Gyilkos sorok színésze

Elhunyt 87 éves korában Robert Hogan amerikai színész, akit a közönség számos tévésorozatban láthatott, köztük a Drót és a Gyilkos sorok című szériában.

Hat évtizedes pályafutása alatt mintegy 150 produkcióban szerepelt. Az 1960-as évektől foglalkoztatták a televízióban. Játszott a Gyilkos sorok, a Gunsmoke, az Esküdt ellenségek és a Drót című sorozatban is. 1933-ban született New Yorkban. Szolgált a hadseregben a koreai háborúban, majd hazatérve a New York-i Egyetemen mérnöknek tanult, de gyenge eredményei miatt inkább úgy döntött, hogy a színészet felé fordul.
    
Színpadon 1961-ben debütált egy off-Broadway színházban, de még abban az évben Los Angelesbe költözött, ahol a televízióval jegyezte el magát. Karakterszerepeket kapott, gyakran játszott tekintélyt parancsoló karaktereket, katonatiszteket vagy rendőröket. Robert Hogannál 2013-ban állapítottak meg Alzheimer-kórt, de még öt évig szerepelt tévés sorozatokban. Feleségével, az író Mary Barbera-Hogannel a napokban bekövetkezett haláláig, csaknem negyven évig élt együtt. Quentin Tarantino legutóbbi, Volt egyszer egy Hollywood című filmjében állított emléket neki: a filmben bejátszott egykori sorozatait nézve dicséri őt a főszerepet alakító Leonardo DiCaprio.

2021. június 3.

(MTI/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Valutaváltó