Bűnügy Gazdaság

Újabb építészeti bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán

Újabb építészeti bűnmegelőzésen alapuló közösségi teret adtak át Kőbányán csütörtökön, amelynek célja, hogy a korábban elhanyagolt területen kialakított új tér közösséget gyűjtő erővé váljon – erről a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) elnöke beszélt az átadó ünnepségen.

Hatala József felidézte: az NBT az építészet bűnmegelőzési eszközökkel programját 2013-ban indította el, több városban is végeztek hasonló beruházásokat, de Kőbányán érték el a legnagyobb sikert. Ismertette: a tervezésben és a kivitelezésben is összefogtak a helyiek, a diákok, a rendőrök, polgárőrök, helyi vállalkozók, az önkormányzat, a büntetés-végrehajtás munkatársai. Volt aki, anyagilag, volt aki alapanyaggal, mások munkával segítették, hogy teljes értékűvé váljon a program.
    
Felére csökkent a bűncselekmények száma a környéken, erőszakos bűncselekmény pedig nem történt, mióta 2019 szeptemberében átadták a mostani beruházás első ütemét Kőbányán – mondta az ünnepséget követően az MTI-nek Hatala József. Hozzátette: ez a terület korábban nemcsak elhanyagolt volt, de közbiztonságilag is kockázatos. Azzal, hogy az Ónodi utca, a Kolozsvári utca, a Liget utca és a Bánya utca által határolt terület egyik felét átláthatóvá, rendezetté tették, már a bűnügyi adatokban is megmutatkozott – mondta.
    
A mostani beruházás a terület másik felét érinti, itt kutyafuttatót alakítottak ki. A beruházás két üteme csaknem 40 millió forintba került, amelynek több mint felét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács finanszírozta. Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere (Fidesz-KDNP) az ünnepségen elmondta: amikor 2010-ben a választásokra készültek, közvélemény-kutatást végeztek, hogy mi érdekli leginkább az embereket. A válaszok alapján pedig a közbiztonságot választották elsőként az emberek, minden más ezt követte. Ezért kezdtek kamerákat telepíteni a közterületekre, támogatni a rendvédelmi szerveket és rendvédelmi napokat tartani, amit idén augusztusban is megrendeznek. A koncertekkel egybekötött ünnepségen azt kérte az egybegyűltektől, hogy az újabb közösségi tér átadása legyen egyben a pandémiával való leszámolás napja.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

2021. június 18.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Valutaváltó