Bűnügy

Iskolaőrt bántalmazó szülő ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Iskolaőrt bántalmazott ittasan egy 54 éves Nógrád megyei férfi, a Salgótarjáni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene – közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: az ittas férfi 2020 októberében élettársával együtt jelent meg a gyermeke általános iskolájánál, hogy az igazgatónővel beszéljen. Az iskolaőr a járványhelyzet miatt nem engedte meg, hogy belépjenek az épületbe, és távozásra szólította fel a párt, mire a férfi megfenyegette, majd megragadta, rángatni kezdte, közben mindketten a földre estek.
    
A dulakodásnak az élettárs és az iskola igazgatója vetett véget, de a férfi újból támadólag lépett fel, és megöléssel is fenyegette az iskolaőrt, míg végül sikerült kikísérni az iskola területéről. A Salgótarjáni Járási Ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – figyelemmel arra, hogy az iskolaőr feladata ellátása során fokozott büntetőjogi védelmet élvez, mivel közfeladatot ellátó személynek minősül – felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását, valamint a bűnügyi költségek megfizettetését indítványozta vádiratában – közölte a főügyész. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság jár el.

2021. június 28.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Valutaváltó