Az elmúlt években a globális biogyógyszeripari óriáscégek jelentős összegeket fektettek be a kínai piacon, az orvosi és gyógyszeripari szektorok népszerű befektetési területekké váltak.

2024-ben a dán Novo Nordisk bejelentette, hogy kb. 4 milliárd jüant fektet be Tianjinben. Idén júliusban pedig 800 millió jüanos befektetést jelentett be egy minőségvizsgáló laboratórium bővítési projekt elindításába tianjini gyárában. Miért érdeklődik ennyire ez a gyógyszeripari óriás Kína iránt?
„Kínában hatalmas orvosi igények vannak a krónikus betegségek, így például a cukorbetegség és az elhízás terén, és számunkra ez nagy lehetőségeket, de egyben felelősséget is jelent” – mondta Helge Lund, a Novo Nordisk igazgatótanácsának elnöke.
A külföldi befektetések stabilizálására irányuló 2025-ös cselekvési tervben egyes tételek a biogyógyszerek területére is vonatkoznak, amelyek a biogyógyszerek területének megnyitását, az orvostudományi terület megnyitási politikáinak kutatását és fejlesztését, valamint az innovatív gyógyszerek bevezetésének gyorsítását javasolták.
„Nagyra értékeljük a határozott célkitűzéseket, a világos terveket és intézkedéseket, amelyeket a kínai kormány bevezetett, ilyen például a Healthy China Initiative 2030. Hosszú távú partnerként a Novo Nordisk továbbra is szeretne hozzájárulni a krónikus betegségek kezelésének kihívásaihoz. Több mint 30 éve vagyunk jelen Kínában, és kialakult itt egy átfogó ipari lánc, amely magában foglalja a kutatás-fejlesztési innovációt, a gyártást és a kereskedelmi tevékenységeket” – mondta Lund, hozzátéve, hogy továbbra is a kínai piacra fognak összpontosítani, hogy kölcsönös előnyöket érjenek el innováció és együttműködés révén.
(China Media Group)
2025. augusztus 24.
(x)






