Nagyvilág

Németországban meteorit darabkák okoztak károkat lakóházakban

Meteorit darabkák okoztak károkat lakóházakban a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban – közölte a helyi rendőrség vasárnap.

A hatóságok károkról számoltak be Hunsrück, és Eifel régiókból, valamint Koblenz városából is.

„Ma este 19 óra magasságában Koblenz Güls nevű városrészében egy elégett égitest csapódott egy lakóház tetejébe. Senki sem sérült meg” – ismertette a rendőrség, hozzátéve, hogy a rendvédelmi szervek mellett a tűzoltóságot is riasztották a helyszínre.

„A rendelkezésre álló információk szerint a veszély elmúlt” – tették hozzá.

Az este folyamán ismeretlen eredetű fényjelenséget észleltek Nyugat-Németország egén. A közösségi médiában szemtanúk jelentkeztek egyebek között Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék, valamint Baden-Württemberg tartományokból.

A szemtanúk egy „fényesen ragyogó, rövid tűzcsóvát hagyó repülő tárgyról”, illetve egy „tűzvillámról” számoltak be az égen a rendőrség szerint. A találgatások során felmerült, hogy a jelenség egy rakéta is lehetett. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy „nincs semmiféle jele annak, hogy biztonsági szempontól releváns esemény” történt volna.

2026. március 9.

(MTI/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2026. március
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Valutaváltó