Közös megegyezéssel távozott posztjáról Álvaro Arbeloa, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A klub kedden este erősítette meg a 43 éves szakember távozását. Arbeloát január 12-én nevezték ki Xabi Alonso helyére.
Vezetésével a gárda végül második lett a spanyol élvonalban az ősi rivális Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőben esett ki a Bayern Münchennel szemben.
Az elnöki poszton két napja újraválasztott Florentino Pérez világossá tette, hogy José Mourinhót szeretné megnyerni vezetőedzőnek.
Arbeloa játékosként is erősítette a Real Madridot, majd visszavonulását követően 2020-ban a klub ifjúsági, majd 2025-ben a tartalékcsapat edzőjének nevezték ki, innen került fél éve a felnőtt együttes élére.
Irányításával 28 mérkőzésen 18 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség a csapat mérlege.
2026. június 10.
(MTI/Reuters)






