Amerikai asztronauták mellett egy olasz űrhajós is helyet kap a NASA Hold-program keretében tervezett újabb űrrepülés, az Artemis III legénységében – jelentette be az Egyesült Államok űrkutatási hivatala (NASA).

Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal közlése szerint a 2027-re tervezett Artemis III során tesztelni fogják a Holdra lépést előkészítő leszállójárműveket.
A küldetés parancsnoka az amerikai Randy Bresnik, a tengerészgyalogság nyugalmazott ezredese, egy tapasztalt űrhajós lesz, aki 2004 óta áll a NASA kötelékében, és már két alkalommal járt a Nemzetközi Űrállomáson. A legénységben pilóta poszton dolgozik majd Luca Parmitano, az olasz légierő korábbi tesztpilótája, aki szintén járt már a Nemzetközi Űrállomáson, és az Európai Űrügynökséget képviseli.
Az Artemis III tagja lesz még az amerikai Frank Rubio, katonai múlttal, aki egyszer járt az űrben, de akkor több mint egy évet, 371 napot töltött távol a Földtől, és ezzel a megszakítás nélküli űrbeli tartózkodás amerikai csúcstartója. A legénységből az amerikai Andre Douglas mérnök lesz az egyetlen, akinek nincs űrbeli tapasztalata.
Az Artemis III legfontosabb feladata lesz, hogy két magánvállalat, a SpaceX és a Blue Origin által épített két Holdra szálló járművet tesztelje.
A NASA 2028-ra tervezi az Artemis IV repülést, és a tervek szerint ekkor csaknem hatvan év után térhetne vissza ember a Holdra.
Az Egyesült Államok jelenlegi Hold-programjának célja, hogy állandó bázis létesüljön a Földhöz legközelebbi égitesten.
Idén tavasszal sikert hozott az Artemis II küldetés, amelynek négytagú legénysége többi között a Holdutazásra tervezett űrhajó-egységet tesztelte, és minden korábbinál messzebb távolodott el a Földtől, miközben megkerülte a Holdat.
2026. június 10.
(MTI)






