Egyéb kategória

Súlyosan veszélyeztetik a gyerekek egészségét az elektronikai hulladékok

Több millió ember, különösen a gyerekek egészségére jelent veszélyt az egyre növekvő mennyiségű elektronikai hulladék – figyelmeztetett kedden kiadott jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

„Ha egy gyerek megeszik mindössze egyetlen olyan tyúktojást, amely a ghánai Agbogbloshie nyomornegyedből származik, akkor az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott napi határértéknél 220-szor több klórozott dioxin kerül a szervezetébe” – mondta Marie-Noel Brune Drisse, a jelentés vezető szerzője.

A szakember hozzátette: „a nem megfelelő e-hulladék kezelés áll a háttérben. Ez egy egyre súlyosbodó kérdés, amelyet azonban sok ország még nem kezel egészségügyi problémaként”. Az elektronikai hulladékok közé tartoznak a régi számítógépek, televíziók, faxok és telefonok. Ezek a készülékek értékes fémeket, például aranyat, rezet és mérgező anyagokat, úgy mint ólmot, higanyt, valamint nikkelt is tartalmazhatnak.
    
Az elektronikai készülékek számának növekedésével, az e-hulladékok mennyisége is emelkedik. A szakértők becslései szerint világszerte 53,6 millió tonna elektronikai hulladék termelődött 2019-ben, ami 21 százalékkal volt magasabb a mindössze öt évvel korábbi mutatónál. A WHO szerint csaknem 13 millió nő számára jelent bevételi forrást, hogy újrahasznosítható anyagok után kutatva válogatja szét a szemetet, miközben ki van téve a méreganyagok hatásainak. Gyakran ötéves gyerekek végzik ezt a munkát, mivel apró kezeikkel könnyedén szétszedik a készülékeket. Rájuk a mérgező anyagok még nagyobb veszélyt jelentenek, mivel a szerveik még fejlődnek. A mérgező hulladékok továbbá a még meg nem született gyerekek fejlődését is gátolják, veszélybe sodorva a várandós nők életét is.

2021. június 16.

(MTI/dpa)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Valutaváltó