Sport

Premier League – Salah számára véget ért a szezon

Mohamed Salah valószínűleg szombaton utoljára lépett pályára a Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának színeiben.

Az egyiptomi válogatott igazgatója, Ibrahim Hasszan szerint ugyanis a Crystal Palace ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen a csatár combhajlító sérülést szenvedett, amely miatt ebben az idényben már nem lesz bevethető. Az angol klub még nem közölt részleteket a 60. percben lecserélt Szalah állapotáról.

„Szakadása van, ami négy hét kihagyást jelent” – jelentette ki a sportvezető, aki hozzátette, a támadó a június 11-én kezdődő világbajnokságra felépül.

A 33 éves futballista azt már korábban bejelentette, hogy nyáron kilenc szezon után elhagyja a Vörösöket, akikre még négy Premier League-találkozó vár májusban: 9-én a klubvilágbajnok Chelsea-t, 24-én a Brentfordot fogadják, míg 3-án a Manchester United, 17-én pedig Aston Villa vendégei lesznek.

Szalah a klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa, ebben az idényben 12-szer talált be és kilenc gólpasszt adott.

Az egyiptomi csapat Belgiummal, Új-Zélanddal és Iránnal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.

2026. április 29.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Időjárás

GÖDÖLLŐ IDŐJÁRÁS
2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Valutaváltó