Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén – jelentette be hétfőn...
Kategória - Kultúra
A BTS dél-koreai fiúbanda két albuma szerezte meg az első két helyet a nemzetközi hanglemezipari szövetség (IFPI) 2020-as globális lemezeladási listáján. A...
Gyerekkorán alapuló filmet készít Steven Spielberg, a Deadline hollywoodi hírportál értesülései szerint Michelle Williamsszel tárgyalnak az anya szerepéről...
Négy migrénkutatással foglalkozó tudós kapta idén az idegtudomány legnagyobb presztízsű kitüntetését, az Agy-díjat. A dániai Lundbeck Alapítvány csütörtökön...
Félmillió dollárért (148 millió forintért) kelhet el a Sotheby’s New York-i márciusi árverésén egy kivételesen ritka, 15. századi virágos kis kínai...
Február 12-én köszöntött be a Holdújév, azaz a Tavaszünnep, mely Kína legfontosabb hagyományos ünnepe. A közel egy hónapig tartó ünnepkörhöz kapcsolódó...
Hamarosan a nagyváradi Szigligeti Színház előadásai is láthatók lesznek az eSzínház online platformon, miután a határon túli magyar színházak közül elsőként...
Fontos dalokra, emberekre és történetekre emlékezik vissza hétfőn megjelenő első könyvében Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar...



